A Dubai nyaralás megtervezése során fontos, hogy a legmegfelelőbb évszakot válasszuk ki, hiszen Dubai éghajlata trópusi sivatagi, ezért novembertől márciusig a legideálisabb az utazásra. A tartózkodási hely megválasztása legalább olyan lényeges, hiszen az egyik területről a másikra való eljutás csak tömegközlekedéssel, vagy bérelt autóval illetve taxival kivitelezhető. A főbb látnivalók felfedezésére általában legalább három napra van szükség, a szállodák felár ellenében kínálnak repülőtéri transzfert, illetve egyes szállodák ingyenes oda-vissza transzfert is biztosítanak lakosztály foglalása esetén.
Legjobb időszak Dubai nyaralásra
Dubai éghajlata trópusi sivatagi, és a nyári hónapokban nem ritka az 50 Celsius fok, így ebben az évszakban a forróság mellett a magas páratartalommal is meg kell küzdeni. Ráadásul egybeesik a Ramadán idejével, amikor korlátozottabbak a szórakozási lehetőségek.
Az elő és utószezon április-május, illetve szeptember-október közé esik, ilyenkor a hőmérséklet kellemes, általában 28 Celsius fok, így kiváló szabadtéri tevékenységekhez, és úszáshoz. Ebben az időszakban a szállodák remek ajánlatokkal és kedvezményekkel kecsegtetnek, ezért a pénztárcabarát nyaralásra ez a legjobb időszak.
Dubaiban a főszezon novembertől márciusig tart, a hőmérséklet szempontjából ez a legideálisabb a látogatásra, általában 17-30 Celsius fok körüli a hőmérséklet, ami kiváló a strandok és a tereptárgyak felfedezésére. Viszont ebben az időszakban nagyon nagy lehet a zsúfoltság, és a szállásfoglalás is nehézkesebb és drágább lehet.
Hány nap ideális a Dubai nyaraláshoz?
Hogy kinek hány nap az ideális, az sok mindentől függ (az anyagi lehetőségeken túl), az életkortól, hogy családdal, kisgyerekkel nyaralunk-e, illetve a preferált tevékenységek is nagyban befolyásolják az itt töltött napok számát. Ha valaki valóban szeretné megismerni a várost, és a különböző területeit, akkor legalább három napra van szükség. Viszont 7-8 napos nyaralás alatt már nem csak a főbb látnivalók tekinthetők meg, hanem számtalan kalandtevékenység (pl. sivatagi szafari), vagy egy napos Abu Dhabi kirándulás is belefér. Ha csak 1-2 nap áll rendelkezésre, akkor valószínű, hogy le kell szűkíteni a kötelező látnivalók listáját, és célszerű a szállást jól megválasztani, hogy a különböző nevezetességeket optimálisan érhessük el.
Miért ideális Dubai nyaralásra?
Sok turista számára (az ikonikus tereptárgyak mellett) azért vonzó a Dubai nyaralás, mivel egész évben meleg van, és süt a nap. Dubai környékén rengeteg tengerparti terület található, amelyeken úgy alakították ki a strandokat, hogy tökéletes ápolt környezetet nyújtsanak és alkalmasak legyenek a különféle vízisportok számára. Másrész a sivatagi dűnék világa és a sivatagi sportok (quad, homokdeszkázás) is egyre felkapottabb tevékenységek közé tartozik. A sivatagi szafarik számos változata érhető el – reggeli tevetúrák, vagy hagyományos sivatagi táborok beduinvacsorával, azok számára, akik az éjszakát a sivatagban kívánják eltölteni.
Hol érdemes Dubaiban megszállni?
A dubai utazás megtervezésekor a tartózkodási hely megválasztása nagyon fontos, hiszen az egyik területről a másikra való eljutás csak tömegközlekedéssel, vagy autóval illetve taxival kivitelezhető.
Downtown
A Belváros ideális lehet azoknak, akiknek nem a strandoláson van a fő hangsúly, hanem a legfelkapottabb tereptárgyak megtekintésén, kiváló szórakozásra, és városnézésre, viszont hátránya, hogy az egyik legdrágább környék Dubaiban.
A kiemelt látnivalók közé tartozik például:
- Burj Khalifa, At the Top
- Dubai Fountain és a Broadwalk
- Dubai Mall: Dubai Aquarium & Underwater Zoo, Dubai Ice Rink, Dubai Dino
Közeli látnivalók:
- Dubai Frame
- Museum of The Future
Palm Jumeirah
Családosoknak, romantikus pároknak jó választás az Atlantis the Palm Palm Jumeirah-ban (Pálma-szigeten). Egyrészt a fényűző és extravagáns szálloda kiváló helyen található, és a világ legnagyobb víziparkjának az Aquaventure a szomszédságában van. Egyes foglalásokhoz éjszakánként a szálloda vendégei számára 1 napos ingyenes a belépés jár, valamint a The Lost Chambers Aquariumba egyaránt. A Delfin-élményhez minden szállodavendég kap kedvezményt, valamint 1 napos belépőt az Aquaventure Waterparkba, és 25 %-os kedvezmény vehető igénybe a The Lost Chambers belépőjegyhez, és az Oroszlánfóka élményhez.
Dubai tökéletes helyszín nászútra, a látnivalók és a tevékenységek széles választéka, valamint a fényűző nászutas lakosztályok miatt sokan választják Dubait nászútra. Dubai és egyben Palm Jumeirah lenyűgöző látnivalója a közelmúltban megnyílt AURA Skypool, amely a világ első és legmagasabban lévő végtelenített medencéje. Felejthetetlen élményt nyújt azáltal, hogy a víztükör szinte a horizonttal ér egybe mindezt 200 m magasan. A Nakheel’s Palm Tower 50. emeletén található, és 360 fokos kilátást nyújt Dubai gigantikus látnivalóira. Az ötcsillagos szálloda – a St. Regis Dubai Hotel, a torony 18. emeletén található, és a vendégeknek a kiváló SushiSamba étterem mellett, és az Aura Skypool Wellness programon kívül, naplementés, délelőtti, délutáni úszásra (vagy egész napos élményre) nyílik lehetőség a páratlan környezetben.
Jumeirah
Dubai Jumeirah területe ideális azok számára, akik először járnak Dubaiban és a tengerparti szórakozást, valamint a vásárlást részesítik előnyben. Jumeirah egy felkapott tengerparti terület, tulajdonképpen három területre oszlik, legismertebb része a Jumeriah 1, amely ideális családos nyaralásra. Nevezetes látnivalója a La Mer vízparti terület és szabadidőközpont, valamint a La Mer Beach, amelyik az egyik legjobb strand Dubaiban, és ingyenesen látogatható. A közelben található Dubai egyik legkedveltebb turisztikai látványossága a Jumeirah mecset, amely a nem hívők számára is nyitva áll. A Jumeirah-part mentén található a népszerű Kite Beach, az ikonikus Burj Al Arab Szálloda, és a Wild Wadi Waterpark. Viszonylag közel van a belvároshoz, a Pálma-szigethez, és a Dubai Marina területéhez egyaránt. Hátránya, hogy az itt található szállodák sem a legolcsóbbak, a város legexkluzívabb szállodái közé tartoznak.
Dubai Marina és a Jumeirah Beach Residence
A Dubai Marina és annak része a Jumeirah Beach Residence (JBR) nem csak a helyiek, de a turisták számára is vonzó környék. A JBR előtt található a kedvelt sétány (The Walk), amelynek 1,7 km hosszú szakaszán butikok és éttermek sorakoznak. Nevezetes látnivaló az Ain Dubai, amely a világ legmagasabb óriáskereke, amely a Bluewaters-szigeten található, és a JBR-hez egy gyalogos hídon keresztül csatlakozik.
A magasból 360 fokos panoráma nyílik a JBR tengerpartra, a Dubai Marinára a Burj Al Arabra, de a Pálma-szigetekre is. Tiszta időben, amikor nem homályos az égbolt, akkor Dubai Downtown és a Burj Khalifa is jól látható. A Dubai Marina előnye, hogy nagyon jó összeköttetéssel rendelkezik (Dubai Metro Red line), valamint a Monorailhoz, amely Palm Jumeirahba visz el. Ideális azok számára, akik egy napos Abu Dhabi kirándulást is szeretnének beiktatni, mivel ez a terület van a legközelebb Abu Dhabihoz, amely Dubaitól nyugatra kb. 150 km távolságra fekszik. A Dubai Marina és a Jumeirah Beach Residence hátránya, hogy a szállodák nem a leg pénztárcabarátabbak, és a legtávolabb fekszik a Dubai Nemzetközi Repülőtértől.
Dubai városnézés
Dubai főbb nevezetességeinek megismeréséhez ajánlott akár a Hop On/Off városnézést, vagy az ”Egész napos Dubai városnézés”, a ” Fél napos Dubai városnézés” szolgáltatást igénybe venni. A városnézés Dubai leghíresebb városrészeibe, és nevezetességeihez visz autóval és gyalogosan. Több helyszínen lehetőség van megállásra, sétára és fotózkodásra, például Pálma sziget (és Atlantis The Palm), Burj Al Arab, Dubai Marina Walk, Dubai Mall (és Dubai Fountain, Burj Khalifa), a Creek (és Abra-val való átkelés a Creeken) mentén. A túra a belépőjegyeket nem tartalmazza, és a vásárló által megadott hotelben veszik fel, illetve szállítják vissza a nap végén. Dubai régi történelmi helye iránt érdeklődők számára ajánlott a ”Fél napos Dubai városnézés”, amely a Creek látványosságait, (és Abra-val való átkelés a Creeken), a régi városrész arany és fűszerpiacain (souk) való sétát és a Bastakya/és vagy Shindagha történelmi negyed felfedezését kínálja.
A Hop On-Hop Off városnézés több útvonalon és két és fél órás éjszaki túrára kínál szolgáltatást, a buszokkal a legnépszerűbb látnivalókat lehet megtekinteni: a Red Route a City Tour, míg a Blue Route a Beach Tour. Klasszikus 24 órás, 48 órás prémium jegy, vagy 5 napos Delux jegyek vásárolhatók. Az öt napos Hop On-Hop Off jegyek Dhow körutazást, sivatagi túrát is magába foglal, és ingyenes belépést a Pálma-szigeten lévő Atlantis Lost Chambers Aquariumba.